A dormba érve mindenki furcsán nézett
rám.
- Mi tartott eddig? – kérdezte KyungSoo.
- Hazakísértem Ginyt – válaszoltam az asztalra téve a kulcsokat. Mindannyian a kanapén és a földön ülve bámulták a televíziót.
- Miért? – érdeklődött Kris.
- Mit miért? – értetlenkedtem.
- Miért kísérted haza? – hangsúlyozta ki lassan.
- Mi tartott eddig? – kérdezte KyungSoo.
- Hazakísértem Ginyt – válaszoltam az asztalra téve a kulcsokat. Mindannyian a kanapén és a földön ülve bámulták a televíziót.
- Miért? – érdeklődött Kris.
- Mit miért? – értetlenkedtem.
- Miért kísérted haza? – hangsúlyozta ki lassan.
- Mert jó fej vagyok
– rántottam meg a vállam.
- Persze! Tetszik neked! – kezdett piszkálni Luhan.
- Dehogyis! – tettem fel védekezően a kezemet. – Inkább Krisnek! – nevettem. – Tündérke, mi?
- Én csak az igazat mondtam – túrt a hajába. – Lehet, hogy te már ezt rámozdulásnak vetted, de én csak bóknak szántam.
- Jó, bocsánat. Furcsa még a helyzet. Nem ismerlek még annyira – ültem közéjük.
- Aish! Most miattatok nem hallottam, hogy mit mondott! – duzzogott Chen.
- Mianhae – motyogtam zavartan. Az agyam kattogott mindenen. Fellépések, fotózások, forgatások… Zsúfolt lesz az életünk, az biztos.
*Gina’s POV*
Reggel korán beértem dolgozni, így csak egyedül voltam bent a teremben. Halkan dudorászva pakolásztam, mire észrevettem, hogy valamelyik fiú tegnap bent hagyta a fekete, „Pigalle” feliratú pulcsiját. Vajon kié lehet? Finoman felemeltem, és megnéztem a méretét, de ezzel nem jutottam előrébb, csak annyival, hogy magasabb nálam. Körbekémleltem, hogy van-e bent valaki. Mivel senki nem volt, az orromhoz emeltem a ruhadarabot. Mélyen beleszippantottam, és ismerős, finom férfi parfüm illat csapta meg az orromat. Jé! Ez Kris pulcsija! Ismét megszagoltam, majd a szememet lehunyva temettem a ruhaneműbe az arcomat. Hihetetlenül megnyugtató volt számomra. Hogy micsoda, azt pontosan nem tudom, de az volt.
Hirtelen hallottam az ajtó nyitódását, és az EXO-s fiúk zaját. Egyből elemeltem az arcomtól a pulóvert, és a tükörből láttam, hogy mind a tizenketten megszeppenve, értetlenül néznek rám.
- Gina… Mit csinálsz Kris pulcsijával? – kérdezte KyungSoo érdekesen nézve engem. Nem mondhattam azt, hogy semmit, sem azt, hogy szagolgatom, mert finom illata van.
- É-én… Én… - hebegtem halkan égővörös fejjel. Ki kellett valamit találnom. Erőt vettem magamon, és végül a pulóvert elejtve temettem az tenyerembe az arcomat, közben pedig hangos zokogásba törtem ki.
- Mi a baj? – jött közelebb hozzám Kai.
- Olyan… Úgy néz ki ez a pulcsi, mint a volt barátomé – improvizáltam zokogva. A végére már valódivá vált a sírás. Belegondoltam abba, hogy lehet, hogy senki mást nem fogok találni, aki úgy fog szeretni, mint ő szeretett. Egyre keservesebben bőgtem, már a lábam is felhagyott a szolgáltatással, így a térdemre rogytam. Az egyik kezemmel megtámaszkodtam, a jobb kezemmel pedig eltakartam a fejemet.
- Ne sírj! – simogatta a hátamat JongIn, majd több kezet is megéreztem magamon.
- Ne haragudjatok… - motyogtam szipogva, mikor már alábbhagyott a sírásom.
- Ugyan már! – szólalt meg ChanYeol. A hangjából kitaláltam, hogy mosolygott.
- Tényleg… Nem vagyok ilyen… Csak… Nem tudom mi van ma velem – nevettem kínomba.
- Semmi baj. Mindenkivel előfordul – rántotta meg a vállát Baekhyun.
- Na, ne sírj Királylány! Fel a fejjel! Még leesik a koronád! – nyújtotta a kezét Luhan mosolyogva, amit el is fogadtam.
- Bocsánatot kérek – hajoltam meg.
- Hagyjad a folytonos bocsánatkérést! Teljesen megértjük, hogy ki vagy akadva. Gondolom nagyon hülye volt a barátod, hogy szakított veled – rázta a fejét Tao.
- Nem… Vagyis… - gondolkoztam. – Nem.
- Azért szakítottak, mert a fiú elköltözött gondolom messzire – magyarázta JongIn.
- Ezért szakítottatok? – kerekedtek el Lulu szemei.
- Lenne barátnőm, inkább nem költöznék el, csakhogy vele lehessek – háborodott fel Xiumin.
- Ő máshogy gondolta… - rántottam meg a vállamat.
- Meleg kis köcsög – tette karba a kezét Chen mérgesen.
- Ne sírj miatta! Nem éri meg! – ingatta a fejét Suho.
- Ő volt az egyetlen, akinek nem csak egy ágyba döntés erejéig kellettem volna – suttogtam szomorúan.
- Találsz még ilyet! Ne aggódj! – borzolta össze a hajamat Lay.
- Majd segítünk! – vigyorgott Sehun.
- Aranyosak vagytok – szipogtam. – Köszönöm. Na, most már dolgozzunk! – törölgettem a szememet.
- Még van időnk! – legyintett JongIn. Így hát úgy döntöttem, hogy megigazítom a saját sminkemet. A fiúk feszülten nézték, miként húzom ki a szememet a szemceruzával, és csodálattal vették tudomásul, hogy egyforma lett mindkettő. Mikor befejeztem, már mindenki a terem másik felében ült. A földre pillantva észrevettem, hogy Kris pulcsija még mindig ott van. Felvettem, és pontosan abban a szent percben indult felém (vagyis az asztal felé, mert azon volt a mobilja, de amiért az asztal előtt álltam, ezért olyan volt, mintha felém jött volna).
- Itt van a pulóvered… - nyújtottam felé.
- Tartsd csak meg – mosolyodott el kedvesen.
- Nem, nem. Tessék! – adtam a kezébe.
- Figyelj Xiannü – sóhajtott aranyosan. – Legyen valami, ami emlékeztet arra a fiúra. Ragaszkodom hozzá, hogy elfogadd – tűzött el egy kóbor hajtincset az arcomból a fülem mögé. Ismét éreztem azt a bizonyos áramütésszerű elektromosságot, és ahogy a szemébe néztem, észrevettem, hogy ő is. Egy pillanatra lehunyva a szememet élveztem a szituációt, majd egyből fel is néztem rá.
- Köszönöm – suttogtam nagyokat nyelve. A szám teljesen kiszáradt, és az összes nedve a tenyerembe szökött.
- Igazán nincs mit – mosolygott, majd visszament a többiekhez. A lélegzetem és a szívverésem egyre szaporább lett. Mi a franc lehet ez? Mindegy is. Miért foglalkozzak vele? Egyszer biztosan el fog múlni. Hiszen lehet, hogy azért van, mert még nem ismerjük egymást. Végülis az összes fiú közelében ideges vagyok egy kicsit. Szóval. Ez teljesen normális. Odamentem én is a srácokhoz, majd Kai mellé ültem. Esküszöm, ők sokkal többet tudnak pletykálni, mint a lányok. Kivesézték, hogy egy színész csajnak milyen jó feneke van, hogy egy énekesnő hány pasival feküdt le eddig és hogy a Hwanak mi volt az eddigi foglalkozása, hány barátnője volt, azok közül pedig mindegyik bombázó.
A szememet forgatva terültem el a földön.
- Aish! Be kell szereznetek barátnőket, hogy én is tudjak kivel beszélgetni! – nyafogtam.
- Miért, nem tetszik a téma? – vigyorgott Chen.
- Nem! Inkább beszélgetek arról, hogy az a bizonyos eladó fiú múltkor a boltban mennyire szexin nézett ki, minthogy ezt a pasis cseverészést végighallgassam – húztam össze a szememet.
- A kis hisztis. Mi van, havibajban vagy? – poénkodott ChanYeol. Rezzenéstelen arccal intettem neki a bal kezemmel, hogy jöjjön közelebb. Mit sem sejtve mászott felém négykézláb, mire olyan távolságba ért, elkezdtem ütögetni őt.
- Ilyet nem illik mondani és kérdezni! – róttam le, ő pedig nevetve masszírozta a fájó pontjait.
- Mianhae… - hebegte megszeppenve.
- Mikor jön már a fotós?! – türelmetlenkedett BaekHyun. Amint ezt kimondta, egyből belépett Hwa az ajtón. Nevetve megtapsoltunk (bár én nem igazán értettem, hogy Hwat azért, mert megérkezett vagy BaekHyunt azért, mert „bevarázsolta” őt a terembe egy mondattal).
- Szia! – mosolyogtam.
- Szia Giny! Sziasztok – biccentett a fiúk felé is. – Bocsánat a késésért, kicsit késett a busz.
- Semmi baj, előfordul – rántottam meg a vállamat.
- Na, készülődjetek! – kezdett lepakolni. Óvatosan, halkan felálltunk, és nekiálltam a sminkelésnek. Már mindenki megvolt, kivéve Kris, akivel még bajlódtam (persze ismételten az ölébe ültem).
- Drágám, ne mocorogj, kérlek! – szóltam rá körülbelül ezredszerre.
- Akkor fogd össze a hajadat vagy vágd le, tök mindegy, de irritálja a testemet! – célzott arra, hogy a hosszú, barna hajam mindig belelógott a pólójába, ezáltal a mellkasát is érintette. Halkan zihálva, nyöszörögve ficánkolt alattam.
- Azért mert idegesít, még nem fogsz így fészkelődni! – értetlenkedtem lehuppanva a combjára, ugyanis lovagló ülésben térdeltem.
- Csak vidd innen légyszi! – hunyta le a szemét. Érzéki mozdulatokkal söpörtem hátra a hajamat.
- Meg tudnád fogni, hogy ne csússzon mindig előre? – kértem.
- Persze – bólintott bátortalanul. Finoman hozzáérve a vállamhoz húzta végig hátra a hajamat. Innentől már értettem, hogy miért zihált. Az érintését az ágyékomban éreztem, közben Kris szapora légzése is simogatta a nyakamat. Az ajkamba harapva söpörtem ki a frufruját a homlokából és láttam neki ismét a művészetemnek. A számat nyálazva raktam egy kis balzsamot a szájára. Annyira duzzadtak… Olyan csókolnivalók… GINA! Állj le! Már tényleg túllősz a célon! Mély levegőt véve hagytam figyelmen kívül, azt hiszem leginkább a vágyaimat.
- Mindjárt kész! – nyugtattam.
- Nem kell annyira sietni – suttogta alig hallhatóan.
- Ejjnye Mr. Wu Yi Fan! Csak nem le akarja késni a fotózást?! – vigyorogtam.
- A francba. Lebuktam – nevetett fel. Mikor végeztem sóhajtva a combjára ültem.
- Kész… - mondtam halkan, farkasszemet nézve vele.
- Köszönöm szépen! – mosolygott halványan. – Ne haragudj, hogy mindig ennyit szenvedsz velem…
- Ne hülyéskedj! – legyintettem kuncogva. – Egyrészt nem szenvedek, másrészt pedig élvezem a munkámat, szóval… - rángattam a vállamat.
- Akkor jó – bólintott. Óvatosan feltápászkodtam, és engedtem is dolgozni. Készült róluk jó pár kép, persze az összes nagyon jól sikerült.
- Halljátok, nem megyünk el kajálni? – kérdezte Xiumin a fiúktól, míg én a tükör felé fordulva pakolásztam. Egyből belenéztem a tükörbe, így láthattam az EXO-t.
- Mehetünk – bólogattak.
- És őt? – olvastam le Xiumin szájáról, miközben felém biccentett.
- Nem is ismerjük… - tátogta Lay.
- Attól még megkérdezhetnénk! Ne legyünk már bunkók! – hadarta Kai.
- Én nem akarok vele menni. Olyan furcsa. Aranyos, de jobban össze kéne szoknunk vele… - rángatta a vállát Luhan. A szememet forgatva néztem rá a telefonomra. Pár perc múlva Sehun megszólalt.
- Giny… Van kedved eljönni velünk enni? – kérdezte félénken.
- Nem, köszi – sóhajtottam fel.
- Biztos vagy benne? Mert nyugodtan jöhetsz, ha… - Félbeszakítottam.
- Köszönöm a meghívást, de nem – fordultam meg a hajamba túrva. – Nem akarok zavarni – tettem hozzá sóhajtva, majd felkaptam a cuccaimat.
- De nem… - kezdte Kai, de nem hagytam, hogy befejezze.
- Sziasztok, jó kajálást! – intettem, és becsaptam magam mögött az ajtót. Lehajtott fejjel mentem a hosszú folyosón, mikor valaki hirtelen utánam szaladt.
- Xiannü! – kiabálta. Egyből tudtam, hogy Kris az.
- Hm? – álltam meg.
- Nem zavarsz minket! – rázta a fejét elém állva.
- Nem? – nevettem kínosan.
- Nem – lihegett egy kicsit.
- Biztos vagy benne? – döntöttem oldalra a fejemet.
- Hallottad őket? – vonta fel a szemöldökét.
- Szerinted? – tártam szét a karomat. Sóhajtva az egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát.
- Nézd… Sajnálom. Néha… Kicsit meggondolatlanul beszélnek.
- Miért te kérsz bocsánatot?
- Mert sajnálom, hogy ennyire bunkók.
- Azt én is – sütöttem le a szememet. Mikor kinyitottam inkább a pólóját néztem, ami nekem pont szemmagasságban volt. – De nem is tudom mit vártam… Talán inkább ennél csak rosszabbat…
- De hidd el, hogyha jobban összeismerkedünk, sokkal kedvesebbek lesznek! Ígérem!
- Nem fogunk olyan sokat találkozni, szóval nem kell… Meg amúgy sem vagyok fontos. Inkább egymást szokjátok – erőltettem egy mosolyt.
- Jaj, Giny… - forgatta a szemét, és egy határozott mozdulattal magához rántott, bele az ölelésébe. Egyik kezével a hajamba túrt, másikkal pedig a hátamat simogatta. A mellkasába pislogva álltam, mint egy fadarab. A szívem vadul kalapált, az arcom égett, a kezem pedig nem mozdult. Ezt most… Mire véljem?
- Persze! Tetszik neked! – kezdett piszkálni Luhan.
- Dehogyis! – tettem fel védekezően a kezemet. – Inkább Krisnek! – nevettem. – Tündérke, mi?
- Én csak az igazat mondtam – túrt a hajába. – Lehet, hogy te már ezt rámozdulásnak vetted, de én csak bóknak szántam.
- Jó, bocsánat. Furcsa még a helyzet. Nem ismerlek még annyira – ültem közéjük.
- Aish! Most miattatok nem hallottam, hogy mit mondott! – duzzogott Chen.
- Mianhae – motyogtam zavartan. Az agyam kattogott mindenen. Fellépések, fotózások, forgatások… Zsúfolt lesz az életünk, az biztos.
*Gina’s POV*
Reggel korán beértem dolgozni, így csak egyedül voltam bent a teremben. Halkan dudorászva pakolásztam, mire észrevettem, hogy valamelyik fiú tegnap bent hagyta a fekete, „Pigalle” feliratú pulcsiját. Vajon kié lehet? Finoman felemeltem, és megnéztem a méretét, de ezzel nem jutottam előrébb, csak annyival, hogy magasabb nálam. Körbekémleltem, hogy van-e bent valaki. Mivel senki nem volt, az orromhoz emeltem a ruhadarabot. Mélyen beleszippantottam, és ismerős, finom férfi parfüm illat csapta meg az orromat. Jé! Ez Kris pulcsija! Ismét megszagoltam, majd a szememet lehunyva temettem a ruhaneműbe az arcomat. Hihetetlenül megnyugtató volt számomra. Hogy micsoda, azt pontosan nem tudom, de az volt.
Hirtelen hallottam az ajtó nyitódását, és az EXO-s fiúk zaját. Egyből elemeltem az arcomtól a pulóvert, és a tükörből láttam, hogy mind a tizenketten megszeppenve, értetlenül néznek rám.
- Gina… Mit csinálsz Kris pulcsijával? – kérdezte KyungSoo érdekesen nézve engem. Nem mondhattam azt, hogy semmit, sem azt, hogy szagolgatom, mert finom illata van.
- É-én… Én… - hebegtem halkan égővörös fejjel. Ki kellett valamit találnom. Erőt vettem magamon, és végül a pulóvert elejtve temettem az tenyerembe az arcomat, közben pedig hangos zokogásba törtem ki.
- Mi a baj? – jött közelebb hozzám Kai.
- Olyan… Úgy néz ki ez a pulcsi, mint a volt barátomé – improvizáltam zokogva. A végére már valódivá vált a sírás. Belegondoltam abba, hogy lehet, hogy senki mást nem fogok találni, aki úgy fog szeretni, mint ő szeretett. Egyre keservesebben bőgtem, már a lábam is felhagyott a szolgáltatással, így a térdemre rogytam. Az egyik kezemmel megtámaszkodtam, a jobb kezemmel pedig eltakartam a fejemet.
- Ne sírj! – simogatta a hátamat JongIn, majd több kezet is megéreztem magamon.
- Ne haragudjatok… - motyogtam szipogva, mikor már alábbhagyott a sírásom.
- Ugyan már! – szólalt meg ChanYeol. A hangjából kitaláltam, hogy mosolygott.
- Tényleg… Nem vagyok ilyen… Csak… Nem tudom mi van ma velem – nevettem kínomba.
- Semmi baj. Mindenkivel előfordul – rántotta meg a vállát Baekhyun.
- Na, ne sírj Királylány! Fel a fejjel! Még leesik a koronád! – nyújtotta a kezét Luhan mosolyogva, amit el is fogadtam.
- Bocsánatot kérek – hajoltam meg.
- Hagyjad a folytonos bocsánatkérést! Teljesen megértjük, hogy ki vagy akadva. Gondolom nagyon hülye volt a barátod, hogy szakított veled – rázta a fejét Tao.
- Nem… Vagyis… - gondolkoztam. – Nem.
- Azért szakítottak, mert a fiú elköltözött gondolom messzire – magyarázta JongIn.
- Ezért szakítottatok? – kerekedtek el Lulu szemei.
- Lenne barátnőm, inkább nem költöznék el, csakhogy vele lehessek – háborodott fel Xiumin.
- Ő máshogy gondolta… - rántottam meg a vállamat.
- Meleg kis köcsög – tette karba a kezét Chen mérgesen.
- Ne sírj miatta! Nem éri meg! – ingatta a fejét Suho.
- Ő volt az egyetlen, akinek nem csak egy ágyba döntés erejéig kellettem volna – suttogtam szomorúan.
- Találsz még ilyet! Ne aggódj! – borzolta össze a hajamat Lay.
- Majd segítünk! – vigyorgott Sehun.
- Aranyosak vagytok – szipogtam. – Köszönöm. Na, most már dolgozzunk! – törölgettem a szememet.
- Még van időnk! – legyintett JongIn. Így hát úgy döntöttem, hogy megigazítom a saját sminkemet. A fiúk feszülten nézték, miként húzom ki a szememet a szemceruzával, és csodálattal vették tudomásul, hogy egyforma lett mindkettő. Mikor befejeztem, már mindenki a terem másik felében ült. A földre pillantva észrevettem, hogy Kris pulcsija még mindig ott van. Felvettem, és pontosan abban a szent percben indult felém (vagyis az asztal felé, mert azon volt a mobilja, de amiért az asztal előtt álltam, ezért olyan volt, mintha felém jött volna).
- Itt van a pulóvered… - nyújtottam felé.
- Tartsd csak meg – mosolyodott el kedvesen.
- Nem, nem. Tessék! – adtam a kezébe.
- Figyelj Xiannü – sóhajtott aranyosan. – Legyen valami, ami emlékeztet arra a fiúra. Ragaszkodom hozzá, hogy elfogadd – tűzött el egy kóbor hajtincset az arcomból a fülem mögé. Ismét éreztem azt a bizonyos áramütésszerű elektromosságot, és ahogy a szemébe néztem, észrevettem, hogy ő is. Egy pillanatra lehunyva a szememet élveztem a szituációt, majd egyből fel is néztem rá.
- Köszönöm – suttogtam nagyokat nyelve. A szám teljesen kiszáradt, és az összes nedve a tenyerembe szökött.
- Igazán nincs mit – mosolygott, majd visszament a többiekhez. A lélegzetem és a szívverésem egyre szaporább lett. Mi a franc lehet ez? Mindegy is. Miért foglalkozzak vele? Egyszer biztosan el fog múlni. Hiszen lehet, hogy azért van, mert még nem ismerjük egymást. Végülis az összes fiú közelében ideges vagyok egy kicsit. Szóval. Ez teljesen normális. Odamentem én is a srácokhoz, majd Kai mellé ültem. Esküszöm, ők sokkal többet tudnak pletykálni, mint a lányok. Kivesézték, hogy egy színész csajnak milyen jó feneke van, hogy egy énekesnő hány pasival feküdt le eddig és hogy a Hwanak mi volt az eddigi foglalkozása, hány barátnője volt, azok közül pedig mindegyik bombázó.
A szememet forgatva terültem el a földön.
- Aish! Be kell szereznetek barátnőket, hogy én is tudjak kivel beszélgetni! – nyafogtam.
- Miért, nem tetszik a téma? – vigyorgott Chen.
- Nem! Inkább beszélgetek arról, hogy az a bizonyos eladó fiú múltkor a boltban mennyire szexin nézett ki, minthogy ezt a pasis cseverészést végighallgassam – húztam össze a szememet.
- A kis hisztis. Mi van, havibajban vagy? – poénkodott ChanYeol. Rezzenéstelen arccal intettem neki a bal kezemmel, hogy jöjjön közelebb. Mit sem sejtve mászott felém négykézláb, mire olyan távolságba ért, elkezdtem ütögetni őt.
- Ilyet nem illik mondani és kérdezni! – róttam le, ő pedig nevetve masszírozta a fájó pontjait.
- Mianhae… - hebegte megszeppenve.
- Mikor jön már a fotós?! – türelmetlenkedett BaekHyun. Amint ezt kimondta, egyből belépett Hwa az ajtón. Nevetve megtapsoltunk (bár én nem igazán értettem, hogy Hwat azért, mert megérkezett vagy BaekHyunt azért, mert „bevarázsolta” őt a terembe egy mondattal).
- Szia! – mosolyogtam.
- Szia Giny! Sziasztok – biccentett a fiúk felé is. – Bocsánat a késésért, kicsit késett a busz.
- Semmi baj, előfordul – rántottam meg a vállamat.
- Na, készülődjetek! – kezdett lepakolni. Óvatosan, halkan felálltunk, és nekiálltam a sminkelésnek. Már mindenki megvolt, kivéve Kris, akivel még bajlódtam (persze ismételten az ölébe ültem).
- Drágám, ne mocorogj, kérlek! – szóltam rá körülbelül ezredszerre.
- Akkor fogd össze a hajadat vagy vágd le, tök mindegy, de irritálja a testemet! – célzott arra, hogy a hosszú, barna hajam mindig belelógott a pólójába, ezáltal a mellkasát is érintette. Halkan zihálva, nyöszörögve ficánkolt alattam.
- Azért mert idegesít, még nem fogsz így fészkelődni! – értetlenkedtem lehuppanva a combjára, ugyanis lovagló ülésben térdeltem.
- Csak vidd innen légyszi! – hunyta le a szemét. Érzéki mozdulatokkal söpörtem hátra a hajamat.
- Meg tudnád fogni, hogy ne csússzon mindig előre? – kértem.
- Persze – bólintott bátortalanul. Finoman hozzáérve a vállamhoz húzta végig hátra a hajamat. Innentől már értettem, hogy miért zihált. Az érintését az ágyékomban éreztem, közben Kris szapora légzése is simogatta a nyakamat. Az ajkamba harapva söpörtem ki a frufruját a homlokából és láttam neki ismét a művészetemnek. A számat nyálazva raktam egy kis balzsamot a szájára. Annyira duzzadtak… Olyan csókolnivalók… GINA! Állj le! Már tényleg túllősz a célon! Mély levegőt véve hagytam figyelmen kívül, azt hiszem leginkább a vágyaimat.
- Mindjárt kész! – nyugtattam.
- Nem kell annyira sietni – suttogta alig hallhatóan.
- Ejjnye Mr. Wu Yi Fan! Csak nem le akarja késni a fotózást?! – vigyorogtam.
- A francba. Lebuktam – nevetett fel. Mikor végeztem sóhajtva a combjára ültem.
- Kész… - mondtam halkan, farkasszemet nézve vele.
- Köszönöm szépen! – mosolygott halványan. – Ne haragudj, hogy mindig ennyit szenvedsz velem…
- Ne hülyéskedj! – legyintettem kuncogva. – Egyrészt nem szenvedek, másrészt pedig élvezem a munkámat, szóval… - rángattam a vállamat.
- Akkor jó – bólintott. Óvatosan feltápászkodtam, és engedtem is dolgozni. Készült róluk jó pár kép, persze az összes nagyon jól sikerült.
- Halljátok, nem megyünk el kajálni? – kérdezte Xiumin a fiúktól, míg én a tükör felé fordulva pakolásztam. Egyből belenéztem a tükörbe, így láthattam az EXO-t.
- Mehetünk – bólogattak.
- És őt? – olvastam le Xiumin szájáról, miközben felém biccentett.
- Nem is ismerjük… - tátogta Lay.
- Attól még megkérdezhetnénk! Ne legyünk már bunkók! – hadarta Kai.
- Én nem akarok vele menni. Olyan furcsa. Aranyos, de jobban össze kéne szoknunk vele… - rángatta a vállát Luhan. A szememet forgatva néztem rá a telefonomra. Pár perc múlva Sehun megszólalt.
- Giny… Van kedved eljönni velünk enni? – kérdezte félénken.
- Nem, köszi – sóhajtottam fel.
- Biztos vagy benne? Mert nyugodtan jöhetsz, ha… - Félbeszakítottam.
- Köszönöm a meghívást, de nem – fordultam meg a hajamba túrva. – Nem akarok zavarni – tettem hozzá sóhajtva, majd felkaptam a cuccaimat.
- De nem… - kezdte Kai, de nem hagytam, hogy befejezze.
- Sziasztok, jó kajálást! – intettem, és becsaptam magam mögött az ajtót. Lehajtott fejjel mentem a hosszú folyosón, mikor valaki hirtelen utánam szaladt.
- Xiannü! – kiabálta. Egyből tudtam, hogy Kris az.
- Hm? – álltam meg.
- Nem zavarsz minket! – rázta a fejét elém állva.
- Nem? – nevettem kínosan.
- Nem – lihegett egy kicsit.
- Biztos vagy benne? – döntöttem oldalra a fejemet.
- Hallottad őket? – vonta fel a szemöldökét.
- Szerinted? – tártam szét a karomat. Sóhajtva az egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát.
- Nézd… Sajnálom. Néha… Kicsit meggondolatlanul beszélnek.
- Miért te kérsz bocsánatot?
- Mert sajnálom, hogy ennyire bunkók.
- Azt én is – sütöttem le a szememet. Mikor kinyitottam inkább a pólóját néztem, ami nekem pont szemmagasságban volt. – De nem is tudom mit vártam… Talán inkább ennél csak rosszabbat…
- De hidd el, hogyha jobban összeismerkedünk, sokkal kedvesebbek lesznek! Ígérem!
- Nem fogunk olyan sokat találkozni, szóval nem kell… Meg amúgy sem vagyok fontos. Inkább egymást szokjátok – erőltettem egy mosolyt.
- Jaj, Giny… - forgatta a szemét, és egy határozott mozdulattal magához rántott, bele az ölelésébe. Egyik kezével a hajamba túrt, másikkal pedig a hátamat simogatta. A mellkasába pislogva álltam, mint egy fadarab. A szívem vadul kalapált, az arcom égett, a kezem pedig nem mozdult. Ezt most… Mire véljem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése