2. fejezet

Eléggé gyorsan telt el az egy hét, ahhoz képest, hogy mennyi és mennyire nehéz dolgot kellett csinálnom. De végül végeztem. És büszke voltam magamra. Azért mert sikerült és mert az utolsó napon JJ nagyon megdicsért.
Reggel egyből szólt a portásnő (kiderítettem a nevét is, Sook Shin), hogy menjek Young Min irodájába. Úgyis tettem. Az ajtó előtt még gyorsan megigazgattam a ruhámat, nehogy rossz benyomást tegyek máris az első hetem után, majd kopogás után bementem.
- Jó reggelt! – hajoltam meg.
- Szervusz Gina! – biccentett. – Itt vannak a papírjaid, mostantól a beléptető kártyád is és az információk az együttesről, akit megkapsz. Most debütáltak.
- Együttes? – lepődtem meg.
- Igen. De mondom, itt vannak az információk – nyomta a kezembe a lapokat.
- Köszönöm – hajtottam le a fejemet meghajlásképpen.
- Remélem jól választottam! – nézett rám szigorú, de mégis bíztató tekintettel.
- Minden tőlem telhetőt megteszek! – mosolyodtam el boldogan. – Köszönöm! Viszlát!
- Viszlát! – Kimentem. A farzsebembe dugtam a kártyámat és a papírjaimat, majd az infókat olvasgattam.
„EXO, 2011-ben debütált banda, két alformációval: EXO-K (koreai piacra szánt) és EXO-M (kínai piacra szánt). Összesen tizenkét (hat-hat) fiú taggal.
EXO-K:
SuHo (Kim Joon Myun), vokál, Leader, ereje a víz, 1991. május 20-án született

BaekHyun (Byun Baek Hyun), fővokál, ereje a fény, 1992. május 6-án született
D.O (Do Kyung Soo), vokál, ereje a föld, 1993. január 12-én született
Kai (Kim Jong In), táncos, vokál, rapper, látvány, ereje a teleportálás, 1994. január 14-én született

ChanYeol (Park Chan Yeol), főrapper, vokál, ereje a tűz, 1992. november 27-én született

SeHun (Oh Se Hoon), táncos, rapper, maknae, ereje a szél, 1994. április 12-én született

EXO-M:
Kris (Wu Yi Fan), rapper, vokál, Leader, ereje a repülés, 1990. november 6-án született

Chen (Kim Jong Dae), fővokál, ereje a világosság, 1992. szeptember 21-én született

Lu Han, vokál, táncos, látvány, ereje a teleportálás, 1990. április 20-án született

Lay (Zhang Yi Xing), főtáncos, vokál, ereje a gyógyítás, 1991. október 7-én született

Tao (Huang Zi Tao), főrapper, vokál, maknae, ereje az idő, 1993. május 2-án született

XiuMin (Kim Min Seok), vokál, ereje a jég, 1990. március 26-án született”
Sóhajtva hajtogattam össze a lapot és gyűrtem a jobb oldali elülső zsebembe. Nem hiszem el… Komolyan egy nyálas fiúbandához osztottak, akik gondolom teljesen el lesznek szállva maguktól. Na, nem baj… Úgyis csak pár percet fogok velük tölteni. Vagyis…  Nem… Az egész napomat. Úristen! Nem lehet! Fáradtan, fájdalmas arccal mentem be az egyik terembe, ahol Hwa (a fotós) már állította össze a kameráját. Ahogy jobban körbenéztem, tizenkét fiút vettem észre a padlón körben ülve beszélgetni, plusz a menedzserüket, aki a sarokba elvonulva csevegett a telefonjába.
- Sziasztok! – köszöntem hangosan, hogy a nagy zajba, amit ők beszélgetésnek neveztek, lehessen hallani, hogy megérkeztem.
- Szia! – kapták felém egy emberként a fejüket.
- Én vagyok a sminkesetek, Moon Ji Na! Szólítsatok csak Ginynek – hajoltam meg előttük mosolyt erőltetve magamra.
- Mi pedig az EXO vagyunk! – mondta egy fekete hajú fiatal fiú (bár nálam nem fiatalabb).
- Azt tudom – túrtam a hajamba mély levegőt véve. – És azon belül kikhez van szerencsém?
- JongIn! – biccentett. Bólintottam.
- KyungSoo! – szólalt meg a mellette ülő, majd sorban mindenki.
- Ne haragudjatok, elsőre nem fogok tudni megjegyezni mindenkit, de igyekszem! – vigyorogtam.
- Gina, készülődjetek! – szólt Hwa.
- Rendben – Majd visszafordultam a fiúkhoz. – Ki akarja kezdeni? – Mire mindenki a magasba emelte a kezét. – Remek… - suttogtam a tarkómat vakargatva, majd eszembe jutott a papír. Előhalásztam a zsebemből. – Legyen mondjuk… - Találomra választottam egy nevet. – Sehun – néztem fel, mire egy barna gomba hajú, mosolygós fiúka felállt, és a székbe ült. – Sehun… - memorizáltam. Átlépve a többieket mentem oda hozzá, és végeztem a dolgomat. Néha-néha felnevettünk, mikor véletlenül elrontottam valamit, de azon kívül nem létesítettünk kommunikációt. A következő Lay volt, aki nem tudott nem mosolyogni. – Lay, kérlek… Ne mosolyogj! Úgy fogsz kinézni, mint egy hetvenéves, mert csak a fővonalak lesznek kidolgozva és úgy fog tűnni, mintha ráncos lennél! – szomorkodtam.
- Jó, bocsi. Akkor te se mosolyogj, mert azért mosolygok, mert te mosolyogsz – magyarázta.
- Mi?! Nem is mosolygok – néztem rá értetlenül.
- De! – És a többiek is elkezdtek bólogatni.
- Ja, akkor bocsánat – vágtam komoly fejet, és folytattam.
- Már megint mosolyogsz! – motyogta.
- Lay! – csaptam a combomra nevetve. Pár perc múlva készen is volt. BaekHyun következett, aki izgett-mozgott, mint valami hiperaktív. – Francba! – húztam végig a szemceruzát az arcán véletlenül. – Ülj légyszi normálisan, és ne mozogj! – szorítottam le a vállát.
- Bocsi – maradt nyugton, így sikerült vele is végeznem. Aztán jött Luhan, KyungSoo, Chen, Suho, Xiumin, akik nyugodtan ültek a helyükön, nem beszéltek, nem mozogtak, csak ha kértem Őket. Majd Kris, aki állva több mint húsz centivel magasabb volt, mint én.
- Úristen – néztem fel rá.
- Mi az? – vonta fel a szemöldökét. Édes kis akcentusa volt.
- Semmi, csak… Magas vagy – magyaráztam elpirulva.
- Vagy csak te vagy alacsony – bólogatott, mire mindannyian felnevettünk.
- Ülj le! – utasítottam, ő pedig úgy is tett. Nekiláttam a sminkelésnek, de amiért eléggé messze leért a lába, ezért mindig tolta el magát hátrafelé, plusz a fejét is hátra húzta. – Ne mozogj! – fogtam le a homlokánál, de csak távolabb került tőlem. – Gyere közelebb! – Előrébb rúgta magát. Ismét megpróbáltam, de csak hátrált. Sóhajtva lovagló ülésben az ölébe ültem.
- Mi a…?! – lepődött meg.
- Így már nem fogsz hátrébb gurulni! – mosolyodtam el, és a hajába markolva rögzítettem a fejét is. Mindkettőnknek a lélegzetvétele szapora volt, és megmagyarázhatatlan okok miatt, akármikor hozzáértem valami elektromosság jött létre köztünk. Nem a rázó elektromosság, hanem az, amit a szívemben éreztem. Minden egyes érintésnél hatalmasat dobbant.
Az ajakbalzsamnál tartottunk, mikor megkértem, hogy csücsörítsen, erre poénból csücsörítve közeledett felém. – Jesszus! – sikoltottam fel, és ugrottam egyet, de sajnos majdnem hátraborultam. Az volt a szerencsém, hogy Kris gyorsan meg tudta fogni a hátamat. – Úristen! – ziháltam a szívemhez kapva. Kris is eléggé lihegett az ijedtségtől, majd mikor lenyugodtunk egymásra néztünk, és kész, szakadt belőlünk a röhögés. – Köszi, hogy megfogtál! – mondtam már mosolyogva.
- Nincs mit – rántotta meg a vállát szívdöglesztő helyes kacsintás kíséretében. Magamban megráztam a fejemet. Állj le a pasizással! Nem ezért jöttél ide! Utána következett ChanYeol. Egy ideig nyugodtan sminkelgettem, mire mély, ijesztő hangon váratlanul megszólalt.
- Túl sok! – hadarta, én pedig összerezzentem.
- Hogy lehet egy ilyen kisfiús, aranyos arcnak ilyen mély hangja?! – kérdeztem, mire csak szégyenlősen mosolygott rám.
- Ez a védjegyem – túrt a hajába. Aztán Tao jött.
- Sportolsz valamit? – érdeklődött.
- Jelenleg csak otthon egymagamban táncikálok – kuncogtam. – Te?
- Kung fu az életem az EXO után – mosolygott édesen.
- Értem. Az remek! Egyszer majd taníthatsz pár fogást, rúgást, vagy ilyesmit! – fecsegtem.
- Mindenféleképpen! – bólintott. Utána jött Kai, az utolsó.
- De szép szemed van! – ámult.
- Köszi – pirultam el. Gyorsan próbáltam takargatni az arcomat, így inkább elfordultam a sminkkészlet irányába.
- Ugye milyen cuki, mikor elpirul? – mosolygott a fiúkra.
- Ez kedves tőled – nevettem fel, majd folytattam a munkát. Miután végeztem kimerülten dőltem az asztalnak, és néztem, ahogy fotózzák őket. Nagyon jól néztek ki mindannyian. Végül hamar meg is lettek a fotók.
- Köszönjük a sminket! – hajoltak meg előttem, majd páran ki is mentek.
- Köszi Giny! Szia! – integetett Sehun és Luhan, és már csak Kris, D.O, Kai és Lay maradtak.
- Szia Gina! Kösz a sminket! – ment el D.O és Lay.
- Szia Xiannü! – indult Kris, de közbeszóltam.
- Mi?! – vontam fel a szemöldökömet.
- Kínaiul ez azt jelenti, hogy tündér – magyarázta megállva az ajtóban, a fekete bőrdzsekije csak a vállára volt terítve, a hátizsákját pedig csak az egyik oldalán cipelte.
- Tündér?
- Igen, tündér. Mert olyan kicsi és aranyos vagy, mint egy tündérke – pislogott nagyokat. Ahogy észrevettem, ő éppenséggel az a tipikus „SWAG LEADER vagyok” féleség, szóval semmi „cukiság” jele nem látszódott rajta, ergo ezt halál komolyan gondolta.
- Ez nem igaz – motyogtam vérvörösen. – És honnan tudsz kínaiul?
- Az az anyanyelvem – mosolyodott el féloldalasan, menőn.
- Értem… - gondolkoztam el.
- Na, szia Xiannü! Köszi szépen a sminket! – hagyta el a termet.
- Giny! Mizújs? – pakolta még a cuccait Kai.
- Mi lenne? – mosolyogtam.
- Hogy tetszünk neked? – érdeklődött aranyosan.
- Végülis… Egész tűrhetőek vagytok – nevettem fel.
- Köszi – fogta a fejét.
- Azért még szoknunk kell egymást – komolyodtam el.
- Persze – bólintott. Még percekig beszélgettünk, mire felajánlotta, hogy hazakísér.
- Nem kell fáradoznod! Nagylány vagyok, tudok vigyázni magamra – forgattam a szememet.
- Először is! Ez csúnya dolog, ne forgasd a szemed! Másodszor pedig haza szeretnélek kísérni, hogy tudjam, biztonságban hazajutott-e a sminkesünk.
- Jó – És meg kellett állnom, hogy ne forgassam a szememet. Elindultunk hazafelé, közben végig beszéltünk. 
- Na és? Mesélj magadról!
- Nincs mit mesélnem – rántottam meg a vállamat.
- Mesélj a családodról, barátaidról…
- Már csak édesanyám él, aki nemrég Busanba költözött a mostani férjével. Barátaimmal már csak telefonon és interneten tartom a kapcsolatot, mert mindannyian más-más országba költöztek.
- És, fiúk? Gondolom törtél össze rengeteg szívet – kacsintott.
- Hát… Eddig egy fiúm volt, akivel egy évig jártunk, de ugye ő is elköltözött, így nem igazán tudtuk már megoldani ezt az egészen – rántottam meg a vállamat. – A többi fiú pedig nem érdekelt. Soha nem voltam az a fajta lány, aki meglát egy helyes pasit, és már rohan is hozzá. Mindig próbáltam magamat türtőztetni, mert tudtam, hogy egy kapcsolat csak hátráltatott volna…
- Akkor vele miért jöttetek össze? – szakított félbe.
- Mert végül beleszerettem… - sóhajtottam. – Az érzéseket sajnos nem tudom irányítani… - húztam el a számat.
- Értem. És mennyire volt komoly a kapcsolatotok?
- Őrülten szerettük egymást. Soha nem felejtem el, mennyi mindent csináltunk együtt, mennyire jó vicceket tudott mesélni, mennyire jól el tudtam vele lazulni… Ő volt számomra minden. Remélhetőleg én is számára. Csak… El kellett válnunk… - szomorodtam el.
- Te szakítottál vagy ő?
- Egyszerre.
- Azt hogyan?
- Ez az egész úgy történt, hogy átjött hozzám. Éppen filmet néztünk, mikor egyszer csak meguntuk, kikapcsoltuk, majd beállt a kínos csönd. Aztán kérdezte tőlem, hogy ugyanarra gondolunk-e. Persze tudtam mire célzott. Bólintottam és csak azt mondta, hogy mindig szeretni fog, de sajnos el kell engednie. Egyetértettem vele, és azóta nem is találkoztunk… - meséltem.
- Sajnálom – simította meg a vállamat.
- Nem szükséges. Már egy éves sztori… Túl tettem magamat rajta – dörzsöltem meg az arcomat.
- Ne szomorkodj miatta! Ha annyira szeretett volna, nem ment volna el! – mondta biztatóan.
- Tehát nem szeretett?! – értelmeztem amit mondott.
- De, szeretett, csak… Ha igazi férfi lett volna, veled marad! – mosolygott.
- Mindegy… Már lényegtelen – ráztam a fejemet. – Most mesélj te!
- Minden le van írva az adatlapomra! – rángatta a vállát.
- Sztár élet… - bólogattam nevetve.
- Pontosan! – vigyorgott. Hamar hazaértünk, ahol egy-egy kisebb meghajlás után ő ment a dormba, én pedig be a házba.